Úgy tíz évvel ezelőtt arra vágytam, hogy bal lapockám tetoválás formájában egy Wu-Tang Clan jel díszítse. Akkoriban a Wu-Tang még mást jelentett, mint ma. Akkor még az Enter the Wu-Tang (36 Chambers), a Wu-Tang Forever, Method Man első albuma (a Tical) és esetleg Ol' Dirty Bastard első lemeze (Return to the 36 Chambers) volt az a négyes, ami lázba hozott mindenkit. Ennyi. Ez volt az, ami elég volt ahhoz, hogy bárhol, bármikor elkapjon az a furcsa érzés, ha csak annyit hallottam, hogy "Wu". Az alapzenék az Enter the Wu-Tang-en egyszerű, sok esetben mono hangmintákból álltak még, a szövegek teli voltak élettel, energiával, egyediséggel. Életem első "Wu-Tang élménye" egy körülbelül 70-80 fős orosházi rapbuliban adódott, ahol egyszerre üvöltötte mindenki, hogy WU! TANG! WU! TANG! Volt Wu-Tang-es pulóverem is, amely "márkajelzésemként" funkcionált: közelebbi és távolabbi baráti köreimben csak én rendelkeztem ilyennel. Nagy, kapucnis fekete pulóver, elől a mellén kis, sárga Wu logo, hátán nagybetűkkel Enter the Wu-Tang felirat, szintén sárgával. Akkor még nem volt Wu Wear, vagyis volt, csak az egész világon három boltban lehetett kapni. Ha jól emlékszem, kettő ebből Amerikában, egy meg Angliában helyezkedett el. A '98-as békéscsabai hip-hop táborban volt szerencsém MC Gőzzel váltani pár mondatot, aki elmesélte, hogy az ő Wu Wear baseball sapkája (amely látható a Hátshow Sor: Maradjunk ennyiben c. klippjében is) ezen boltok egyikéből származik. Homályosak már emlékeim, de ha nem tévedek, az angliaiból. Mindegy is. Egy szó, mint száz, akkoriban még nem lehetett "csak úgy" Wu-Tang-es ruházati termékeket kapni, sem márkátlant (mint az enyém), sem Wu Wear-t, amit ma már a Nyugati aluljáróban is be lehet szerezni, nyilván azért olyan olcsón, mert eredeti...
A Wu-Tang ma: nemrégiben, hosszas hezitálás után meghallgattam a legújabb Wu albumot, amely az 8 Diagrams címet viseli. Habozásom annak volt köszönhető, hogy a már említett Wu-Tang Forever után valami kezdett "gyanússá" válni a csapattal kapcsolatban. A "W" volt az átmenet, ami végül elvezetett egy "Iron Flag" című lemezig. Itt történt az első pofára esés. Ezen a korongon összesen kettő-három szám hozta a régi Wu-érzést, a többi csak nyomokban tartalmazott mogyorót. Annyira kiábrándítóra sikeredett ez az album, annyira erőtlennek, jellemtelennek, "Wu-Tang-telennek" nyilvánult meg, hogy innentől kezdve nem követtem nyomon a Wu-diszkográfiát. Ez volt 2001-ben. Csalódásom oly mélyre repített, hogy - írd és mondd - hét éven keresztül sem a tagok szólólemezeit, sem az új albumokat nem akartam meghallgatni. Most, 2008-ban jutottam el oda, hogy a 2007-es, 8 Diagrams-ot végül betettem a lejátszóba. És... ez sem az... Sajnos, ezt a minőségi romlást nem lehet semmire fogni. Nem lehet azt mondani, hogy azért gyengült el, mert Ol' Dirty Bastard meghalt. Nem lehet azt mondani, hogy a szóló projektek kimerítették a tagokat. Nem lehet azt mondani, hogy azért ilyen, mert "haladniuk kell a korral". Nem. A Wu-Tang, az Wu-Tang. Sőt, a Wu-Tang az caps lock-al WU-TANG. Sőt, a WU-TANG, az WU! TANG! lenne… de már nem az. Csak valami hasonló, megkopott, silány utánzat. Mint az aluljáróban kapható Wu Wear cuccok...
Köszönöm magamnak, hogy tíz évvel ezelőtt nem tetováltattam Wu jelet a lapockámra...
***
UPDATE: körülbelül 20 perccel a cikk megírása után.
Most vettem észre, hogy a Wu-Tang-es (szintén úgy 10 éves) rövidnadrágomban ülök itt a gép előtt...
