
Azonban. Gondoltam egy nagyot. És regisztráltam. Így kaptam egy karkötőt, ami ugyan nem kell, mert a bankban hülyén nézne ki, edzés közben meg elszorítaná a vérkeringést a karomban, mindenesetre regisztráltam. Mert tetszik. Az ötlet, a kezdeményezés. Hogy '94-ben pár lelkes fiatal úgy gondolta, az akkor még nem létező zónázó vonatok elnevezésének mintájára megkezdi azt, amit akkorában igencsak elhanyagolt területének lehetett nevezni a rapéletnek, vagyis: ruházati termékek forgalmazását Zone néven. Az utóbbi 15 év cégtörténetét eme helyen a gazdasági blogválságra hivatkozván nem vezetem végig, hiszen honlapjukon úgyis megtették már helyettem. Inkább tovább...
Azonban - második rész. Tetszik, hogy odafejlődött ez a rap-, és deszkásruházati termékek forgalmazása, hogy mára ez a kis "klán" támogat! Szponzorál! Zorall. Pénzt ad abba, mert tud, ami miatt, amiért megalakult. Vagyis, az underground, lazább, reppes öltözködési (kultúrába?) bizbaszába. Példának okáért támogatja Sub Bass Monstert. Támogatta az OSG-t, ami akármennyire is sportfesztivál, a rapzene igenis kivette részét belőle. És támogat és támogatott még sok egyéb rendezvényt és nevezetességet. Szimpatikus, ahogy a pénzt megpróbálják visszaforgatni - nem csak elvenni tőlünk, vásárlóktól. Extrát adni, segítséget nyújtani ilyen-olyan eseményekhez, rapdolgokhoz. Megveszed a rapruhát, a pézé kapsz egy rapruhát, és egy kis pluszt, élmény formájában. Szimatoljuk már ugye a különbséget a blingblingsoppolás meg egy komolyabb cég között?
Az azonbanok részemről tehát ezért szólottak vala. Apropó. Aki lerajzolja és elküldi nekem, hogy milyen egy "szemfüles", megkapja a regisztrálásért járt Zone-os karkötőm. Talán.