...jókat röhögtem másokon, mikor odatették a gúnyos megjegyzéseiket. Mi értelme van ennek, úgysem lehet kiolvasni, össze-vissza kriksz-kraksz!? Hallgattam, hallgattam, majd megunván a károgást, egy laza hangszálmozdulattal elárultam, mi van odaírva. Bármit kiolvastam. Közelről, messziről, rajzot, vagy teget. Bármit. Elég volt végigmennem a körúton, és választ kaptam minden ki-éppen-mit? jellegű kérdésemre. Aki a körúton otthagyta névjegyét, az teoretikusan szólva: otthagyta "mindenhol". Bárki tud Budapest elhanyagoltabb kerületeinek elhanyagoltabb utcáiban fújni. De a többé-kevésbé bekamerázott körúton már nem annyira. A körút presztízs volt. Talán még ma is az... és itt van a kutya elásva.Tíz éve elég volt - ingyen - igénybe vennem a BKV négyes-hatos szolgáltatását, és máris megtudtam, kik vannak aktív és kik inaktív státuszban. Nem kellett ismernem személyesen senkit, nem kellett hallanom sem róla. Ha megváltoztatta a nevét, az új név stílusából és a régi eltűnéséből megállapítottam, hogy melyik teg kit takar. Rendszeres megfigyeléseimnek köszönhetően ápdétid voltam minden infóval: adott pillanatban melyik csapatba kik tartoznak, kik honnan váltak ki, és milyen más néven fújnak tovább.
Ma nem. Ma hiába nézem a körutat (immáron a kocsimból), a nevek nem mondanak semmit. Hiába álldogálok hosszú másodperceken át egy-egy rajz előtt, többnyire nem bírom kiolvasni. Nem, hogy az egészet, de pár betűt sem. Nem tudom, kik ezek az új srácok és képtelenségnek tartom, hogy nyomon lehessen követni, ki, kiből, miből, mivé, kikkel, mennyit, milyen csapatban dolgoznak együtt...
Nem, ez nem az a sírás - ajjámámeg! Nem azt akarom mondani, hogy gombamód elszaporodtak a firkászok. Azt majd mondom máskor, ha olyanom lesz... Ennél sokkal egyszerűbbet próbáltam idáig felvezetni:
öregszem.
Épp, csak egy "kicsit" nem figyeltem oda s elillant pár esztendő s kiestem a menetből. Elszokott a szemem a graffitik logikájától és akárhogy erőlködöm, nem megy többé. Minél inkább kényszerítem magam a rajzok megfejtésére, annál kellemetlenebbül érzem magam: nem sikerül.
És ez frusztrál.
Ugyanolyan béna, nyomorult, kiolvasni nem tudó "felnőtt" lettem, mint akiken tíz éve még én röhögtem...
öregszem.
Épp, csak egy "kicsit" nem figyeltem oda s elillant pár esztendő s kiestem a menetből. Elszokott a szemem a graffitik logikájától és akárhogy erőlködöm, nem megy többé. Minél inkább kényszerítem magam a rajzok megfejtésére, annál kellemetlenebbül érzem magam: nem sikerül.
És ez frusztrál.
Ugyanolyan béna, nyomorult, kiolvasni nem tudó "felnőtt" lettem, mint akiken tíz éve még én röhögtem...
