Abban az iskolában tanulhattam volna franciául, amelyben egyik tanárom szerint, aki az egyik igen népszerű szélsőjobboldai hetilap publicistája, Bácsfi Diána pusztán a kormány fizetett provokátora volt, hogy az MSZP ezzel terelje el a "valós" gondokról a figyelmet. Szerencsére, az alantasságot hamar észrevettem, így több ok mellett ez is közrejátszott abban, hogy ezt a nem fasiszta, csak nemzeti érzelmű szolid tanintézményt otthagyjam. Mikor egy antifasiszta célzásokkal fűszerezett házifeladat cikkemért is megkaptam, hogy Magyarországon egyedül a liberál-kommunista-zsidók a fasiszták, megköszöntem, hogy az agymosásba betekinthettem, de folytatni nem kívántam az osztálytermek látogatását. Még jó, hogy ez csak egy kósza emlék ma már, és a magyar hip-hop-ban szektás nézeteket nem terjeszt senki. Senki......ebből kifolyólag tehát akkor, és azóta sem tanultam meg franciául. Amelyik nyelvet pedig nem beszélem, annak zenéjét sem hallgatom, mivel nem értem. A ritmika és dallam ugyan tetszhet, de nem tudnék napokig-hetekig nemangol vagy nemmagyar rap-en élni. Zavarna, hogy pont csak az eszmei tartalomból nem kapok semmit, hiába kérem.
Van az IAM-nek egy "20" címet viselő koncertlemeze. Illetve, kettő: az egyik dvd-n a koncert képi és hanganyaga, a másik cd-n csak a hanganyag. Elsőre feleslegesnek tűnhet a dupla korong, azonban ha megfelelő sorrendben kezeli az ember őket, olyan élményben részesülhet, amit túlzás nélkül világszínvonalúnak lehet nevezni. - Annak ellenére, hogy "csak" francia...
Előszöris: tisztelet. E koncertvideón több tiszteletet és alázatot láttam, mint az elmúlt 10-12 évben az egész hazai rapéletben. A csapat tagjai tisztelik egymást. Tisztelik a mögöttük játszó zenekart és a DJ-t. Tisztelik a közönséget. A helyet, ahol felléphetnek. A hangulatot, amit a közönséggel közösen alakítanak. Tisztelik a mikrofont, a színpadot, a napot, az eget, a levegőt, és minden molekuláját annak a környezetnek, amiben egy olyan koncertet hozhattak létre, ahol nem az az elsődleges, hogy rappeljünk, hanem, hogy zenéljünk. Nagy a különbség, ha meggondolod. A rap, az zene, de nem minden MC rapszámát lehet zenének minősíteni. A rapzene szeretete az, ami az IAM-at hajtja, és ami azt a nyitottságot adta meg nekik, hogy Egyiptomban, priamosik tövében, arab élőzenés kísérettel és énekesekkel egy korántsem feltétlenül raprajongó közönség számára bizonyítsanak, hogy a rap olyan zene, ami univerzális. Ez a nemmindegy! Nálunk felléphetsz egy rapbulin az 500-1000 fős rapközönséged előtt... de aligha fogod rávenni a nemrappereket, hogy pusztán a zenei élmény miatt elmenjenek egy rapkoncertre. Másodszor: intelligencia. Tipikus rap-betegség, hogy aki másodhegedűsként a színpadon mikrofont kap, azonnal késztetést érez, hogy az éppen szövegelő tag rímjeit megnyomja, sor végén belenyögjön vagy akár összefüggés nélkül belekontrázzon valamit a másik rapjébe. Az, hogy ezzel a főelőadó szövege érthetetlenné válik, a kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után nem érdekes, mert ugye inni azt kell tudni...
IAM-éknél mások a szokások. Egyetlen felesleges kontrázás, másik szövegének érthetetlenné tétele, vagy röffenés nem hangzik el, és kapaszkodj meg: nem is hiányzik. Lehet ám így is koncertet adni, jé.
Harmadszor: érzelmek. Nem tudok franciául, nem értem. Viszont érzem. Érzem azt a vibrációt, amit sugároz minden versszak. Tüdőből rappelni bárki tud. Szívből már kevesebben... Pusztán a videó megnézésével és szövegi tartalmának megértése nélkül a koncert nem egy pillanatában támadt sírhatnékom. Olyan beleéléssel rappelnek a srácok, mintha ez lenne kivégzésük előtti utolsó koncertjük. Ez az, amiért először a dvd-t kell megnézni, és utána hallgatni a cd-t. A sorrend a kulcs. A kulcs pedig a tananyagot nyitja. Ha egyedül a cd-t hallgattam volna meg, nem érteném. Azonban a dvd-vel kezdtem, így "megértettem". Megértettem, hogy mi az, amit nekünk, franciául nemtudóknak, mind meg kellene értenünk.Vegyünk példát tőlük, kérem.
