RapBlog

Rapgondolatok, rapcikkek, rapkritikák.

Kontakt

kriptha kukac freemail pont hu

Zenebolt

Rendelj raplemezeket! Előadó vagy zenekar neve:

Numero7 - Online Zenebolt

Piros és kék jelek

2010.01.04. 20:01 :: Rap.Blog.hu

 

Magyar szemmel akár médiahisztinek is nevezhetnénk azt a felhajtást, ami amerikai fórumokon és honlapokon tapasztalható, ha információgyűjtésbe szeretne valaki kezdeni a bandaháborúkat illetően. Megvizsgálva azonban néhány unalmas, ugyanakkor mégis érdekes statisztikát, hamar felmerül a gyanú, hogy talán mégsem alaptalan az imént említett médiafelületeken olvasható aggodalom. Csak Los Angelesben körülbelül 800-1000 banda létezik. Tagszámuk 120 és 220 ezer közé tehető. Erőszakos cselekmények következtében óránként 1 ember megsérül, vagy meghal. Az átlagos életkor 25 év, mely folyamatosan csökken, az egyre több és fiatalabb tinédzser csatlakozásának köszönhetően. Nem meglepő már alig tíz éves gyermekek kezében a Glock, kiket a valahova tartozás igénye és az erődemonstráció varázsa vonzott a bandába.
 
 
Amerikában a mai bandák gyökere az 1960-as évek végén kereshető (bár megjegyzendő, hogy a kalózokat tekinthetjük az első "rossz fiúkból" álló bandáknak). Eredetileg önvédelmi szervezeteknek alakuló afroamerikai csoportok voltak, akik a fehérek elleni támadások ellen fogtak össze. (Elég csak a Fekete Párducokra gondolni.) Később ezek a konfliktusok alábbhagytak - azonban a fegyverek, az uralomvágy egyes területek felett, az irigység és a rivalizálás, valamint táptalajként a nyomor megmaradt. A bandák drogárusítással, rablással, gyilkossággal, prostitúcióval, fegyverkereskedelemmel kezdtek el, és foglalkoznak a mai napig is. A két legnagyobb ellenséges banda a kaliforniai eredetű Bloods és a Crips.
 
 
A bandatagok hovatartozásuk több módon is kifejezhetik, úgy, mint
- a ruhák viselete. Ha például az egyik banda "balra öltözködik" (balra fordított baseball sapka, bal oldalon megkötött fejkendő, stb.) akkor a rivális csapat egész biztosan mindezt jobb oldalra teszi;
- színek. A Bloods piros, míg a Crips ezzel ellentétes: kék színt preferál az öltözködésben. Mivel az utóbbi időkben az amerikai rendőrség már a nagyon egyértelmű színezetű ruházat miatt is megáll igazoltatni, ezért egyre elterjedtebb a szolidabb öltözködés, mint a nagy egyszínű, fehér póló viselete. A kék vagy piros szín csak "elrejtve", nem az egész öltözködést dominálva jelenik meg, pl. kék cipő, piros csuklószorító, stb.;
- tetoválások. A legnagyobb létszámú és legtöbb gyilkosságot elkövető latin amerikai 18th Street Gang tagjait például az arc, homlok, vagy egész fej tetoválása is jellemzi;
- ruházati márkák. Általában a helyi baseball csapat logóival ellátott ruhadarabok kedveltek;
- "saját készítésű" ruhák. Például: saját bandanévvel, logóval, egyéb azonosítást segítő jelekkel nyomott pólók;
- illetve kézjelekkel.
 
Kézjelek.
A bandatagok egymás között rejtett vagy nyílt kommunikációra, illetve azonosításra használják kézjeleiket. A fantázia és kreativitás eredményeképpen rengeteg jelet hoztak létre, melyek között bandánként eltérő, de egységes formák is vannak. Sok esetben két ismeretlen bandatag esetében a gang signs használata barátkozást, vagy egy kezdődő konfliktust is jelenthet. Az értetlen szem számára tehát a klippekből ismert "hadonászás" több, mint egyszerű látványelem. Alább a legáltalánosabb Los Angeles-i kézjelek láthatóak:

 

komment

Címkék: külföld

süti beállítások módosítása