Mikor úgy tíz évvel ezelőtt édesanyám kiutazott Angliába, szuvenírként valami rap CD-t szeretett volna hazahozni nekem. Egy nagyobbfajta lemezboltban érdeklődött, hogy a Magyarországon megszokott Duna Plaza-i kategorizálás mintájára hol találja a "rap" szekciót. Ekkor az eladó némi hümmögés után agytekervényei mélyéről előbányrászta a "rap" szóhoz csatolt ismereteit, és megkérdezte anyámat, hogy habár tud ajánlani raplemezeket, de tisztában tetszik-e lenni azzal, hogy abban káromkodnak? A kérdés meglepetésként hatott nevezett családtagomra, és egy "úgysem érti a gyermek"-ben a választ megadta. Így kaptam végül egy Ice-T: O.G. albumot, meg egy 2Pac: I ain't mad at cha kislemezt. (Mostanság divatos magyar rapszokás szerint ezt úgy illene írnom, hogy Ice-T: O.G. LP-t meg egy 2Pac: I ain't mad at cha EP-t, mert ugye senki nem képes már arra, hogy magyarul mondja ki, hogy "nagylemez" vagy "kislemez".)
...és végülis, "jogos". Hány meg hány sit, bics, fak meg madafakört hallani szeretett rapszámainkban. Ahhoz pedig már nem kell pedagógusi végzettség, hogy az ember rájöjjön, hogy azt tanulja meg a legkönnyebben, amit a legtöbbször hall. Például a madafakázást. Így hát téves az a feltételezés, kedves szülők, hogy kiskorú gyermekük úgysem érti a dalszövegeket. Mert ha mást nem, a káromkodást mindenképpen.
...na de miért is szükséges a káromkodás? Ez jó kérdés, nem is tudom, magamnak teszem-e fel, vagy az olvasónak. Az nyilvánvaló, hogy egy bruklini hátrányos helyzetű srác nem Shakespeare-n fog felnőni, ebből kifolyólag sem szókincse, sem a modora nem fogja azt a kultúrális szintet elérni, mely ahhoz szükségeltetik, hogy prűd és sznob emberekkel érdemi társalgást tudjon folytatni. Egyenes következménye eme megállapításnak, hogy szinte "logikus", hogy kommunikációját gazdagon fogja tarkítani irodalmi értékét csökkentő kifejezésekkel, trágárságokkal. Hogy ez baj-e? Jó kis kapaszkodó, érv ez a műfaj ellen, hogy aztán a tahóbb fajta ellenzők maguk is mocskosniggerezések és kurvaanyázások közepette nyilváníthassák ki nemtetszésüket a rapzenét illetően. Bajnak tehát, ahonnan nézzük, baj is, meg nem is. Én értem, miért alakult ki ez így. Mivel értem és megértem, el tudom fogadni a versszakok minden más részleteiért cserébe. Nem az zavar, hogy szeretett külföldi rapszámainkban káromkodnak, hanem, hogy a nemtudás, vagy inkább a megismerni nemakarás következtében a fentebb már említett átlagparaszt egy-egy szerzeményből csak a kisípolni való szavakat hallja ki.
